AHS/Supernatural Destiel kisregény, második rész.
A bal szárny
második emeletének 107-es szobája előtt egy Spivey nevű, mocskos egyenruhás,
egykor egész mutatós férfi sündörög. Kéjsóvár szemei a bejáratot lesik; a szennytől
ragacsos seprű a falnak támasztva áll.
A nappaliban Jed
Potter ráérősen szemmel veri a brazil nőt. A brazil nő csendben tűri.
- Mr. Potter,
kérem, bármit csinál, hagyja abba. – Clarissa nővér kettejük közé áll, hátha
használ valamit. Nem sokat.
- Unatkozom. –
közli szemrehányóan a fiú. – Hol van a srác?
-
Mr. Winchesterre gondol? Jed, már többször
említettük, hogy kénytelenek voltunk elszeparálni arra az időszakra, amíg
egészen fel nem épül és akkor újra visszaköltözhet a hálókörletébe. Nem
emlékszik?
Jed
szórakozottan karmolászni kezdi az alkarját és véletlenül feltépi az ereit.
- Jaj, jóságos
Istenkém, azt hittük, felhagyott ezzel! – Clarissa a szívéhez kap. – Jöjjön,
gyorsan, el ne vérezzen! Mutassa a kezét, na!
- Jó, de hol van
Dean? – a fiú engedi, hogy a nővér bekösse a karját.
- Erről nem
számolok be Jude nővérnek, rendben? Maradjon a mi kis titkunk.
Potter
körül a társalgó otthonosan vinnyog. Egy férfi a padlót kapargatja, egy másik a
kanapén tűz-víz-repülőt játszik, míg egy nő a zongoránál bánatos taktusokat
nyöszörög. A pontos idő délelőtt 10 óra 22 perc, a betegek reggeliztetése kis
turnusokban éppen lezárult. A pékség gépei a szomszéd fal mögött búgnak
fémesen.
Jed
Potter lassan feláll a fotelből, és Clarissa nővér háta mögé lép. Pillanatokkal
később a nővér jeges ujjakat érez a nyaka körül és sikítozni kezd, miközben Jed
azon töpreng, milyen unalmas ez a világ és kicsit üresnek érzi magát.
Fent
az emeleten Castiel Milton tejfehér szemét vércseppek lepik el.
*
A
107-es szoba két szerencsés székének egyike eltört. Darabokra. Miután Dean
Winchestert gyakorlatiasan lezúzták rajta, a Spivey nevű izmos, piszkos egyenruhás
férfi belépett az ajtón. Felsóhajtott, majd háta mögül előhúzta a csúnya,
büdös partvist. Kikerülte a vérfoltokat, összesöpörte a szék romjait, fekete
zsákba tette és lecsúsztatta a hulladéktároló mókás csúszdáján. Ezután
letérdelt, lehajolt egészen a földig, és belehemperedett az alvadt vérbe. Dolga
végeztével jelentkezett doktor Ardennél.
-
Mindent elvégeztem, amit a doktorúr előírt! – jelentette büszkén.
-
Ügyes vagy, fiam, nagyon ügyes.
-
Akkor esténként lemehetek Shirleyhez?
-
Persze, hogyne, lemehetsz! Egy a sorsotok, miért ne osztoznátok rajta?
Doktor
Arden komótosan lehajolt, a fiókjából előhúzott egy figyelemre méltó
szakértelemmel ápolt Luger Po8-as pisztolyt, és főbe lőtte Spivey-t.
-
Ó, jaj. – a doktor a szőnyegébe szívódó agyvelődarabokat nézegeti.
Hátralép,
és maga mögött kinyit egy ajtót.
- Haladunk, kurva. Legalább Winchesterből is kapnak egy kis előleget.
– kipillant az ablakon. – Éhesek, hallod?
Az
erdő sötétségbe borult, de a peremén, a fák aljánál csonka, rongyos nőalak ül.
Visít. Az ajtó mögötti boncasztalon egy csatakos, szőke lány fekszik betapasztott
szájjal. Nincs magánál.
-
Igazán rossz kislány voltál a múlt éjjel. Megpróbáltál elrepülni. Sajnos le
kellett törnöm a szárnyaidat.
Az
asztal mellett egy láda állt. Kilóg belőle két láb.
Dr.
Arden kisétál a szobából és megragadja Spiveyt. Levetkőzteti, és gondos
precizitással feldarabolja, majd besűríti a lábak mellé. Köréjük csavarja a más
vérével átitatott, szennyes egyenruhát.
-
Készülhet, Winchester. – mosolyogja az ingnek, majd a telefonkagylóért nyúl. –
Kedves Mary Eunice, maga az? Elkészült a ma esti. Igen, igen. Természetesen.
Öltözzön fel melegen, drágám, hűvös van odakint. Találni fog mellékelten egy
inget is. Kérem, különösen figyeljen rá, hogy az eljusson hozzájuk. Maga egy
valódi angyal. Ne szerénykedjen. Ugyan, ugyan.
Két
szobával arrébb Dr. Thredson figyelmesen hallgatná Dean Winchester
beszámolóját, de szöget ütött a fejébe egy gondolat, ezért kissé elvesztette a
fonalat. Inkább feltesz egy kérdést.
-
Már mondtam. Épp az előbb. Nem csináltam semmit, csak úgy bepöccent.
-
Az emberek nem pöccennek be „csak úgy”, Mr. Winchester.
Dean
előre dől és segítőkész gúnnyal megjegyzi: - Akkor ő nem ember.
-
Dean, azt hittem, túl vagyunk már ezen. Nem létezik olyan, hogy wendigo. Olyan
sem, hogy Jefferson Starship. Sem vámpír, sem szellem. Maga nem volt tagja ezen
fajoknak, csupán összezavarodott. Démoni megszállás sincs.
-
És Jed? Vele mi van?
-
Pszichopátiás személyiségtorzulás. Szomorú, de létezik.
-
Szerintem az a pszichopata, aki olyan nőket erőszakol meg, akiket előtte
megnyúzott. És élvezi.
-
Nem értem a célozgatását, Winchester. De ha érteném, azt javasolnám, fogja
vissza magát, mert saját élőhelyünkön ellenségeskedni nem egészséges. Nem
szolgálja a gyógyulását.
Az
a gondolat, ami az előbb olyan nagy hatással volt Oliver Thredsonra, éppen a
nők megnyúzásáról és megszeretkezéséről szólt. Dr. Thredsonnak elég gyakran
vannak ilyen és ehhez hasonló gondolatai, de legalább nem buzi, mint
Winchester. Az visszataszító volna –
teszi hozzá csak úgy magának, és kicsit meg is borzong. Visszafordul jegyzeteihez
és újabb csúnya háromszöget rajzol Dean neve mellé.
Olyan
nagyon elmélyedt önmagában, hogy teljes meglepetésként érte a felismerés, hogy a
buzi időközben elkezdte verni. Már a
fejét a falba. A sajátját.
-
Miért csinálja ezt? – kérdezi Therdson kicsit gondterhelten.
-
Le vagyok szíjazva. Nagyon nehezen tudom a jelenlegi helyzetemből halálra inni
magam.
-
De tudja maga, milyen sokáig kell ehhez a fejét a falba vernie?
Dean
szemében felcsillan az ötlet szikrája.
-
Megölhetne maga is.
-
Én? Ugyan miért. Őrület.
-
Nem vagyok az esete, mi? – a férfi visszadől kemény és durva egy darab
párnájára.
-
Eh. – összegzi a doktor.
-
Akkor el is oldozhatna, nem?
-
Nem mindegy az magának? Vagy itt halálra unja magát, vagy Arden feldarabolja,
esetleg a kedves Jude nővér agyhalottat sokkol magából, vagy a mennyei
tömegfegyver csinál magából tejbepapit.
-
Na. Legyen szíve. – sóhajt fáradtan Dean.
-
Felőlem aztán menjen, de szerintem visszasírja még.
- Geci. – minősíti szimpatikusan a beteg.
-
Winchester, én segíteni szeretnék önnek.
-
Szakadjon magára a kereszt jóságáért.
-
Szerintem maga egy remek, erős, életre való fiatalember.
-
Nincs nő, akit meggyilkolhat, kell az én véremet szívni?
-
Én nem viccelek. Kijuttatom innen. Ha…
- Pff.
-
Ha volna olyan jó, és nem terjesztene rólam mendemondákat. Meg kifejezetten
előnyére válna, ha visszafogná magát a mitológiai képzelgésében.
-
Mutasson egy mondakört, amiben Jefferson Starship van.
-
Nem érti a lényeget, mert nincsenek meg azok a gátak, amik már az öccsének is
javára váltak volna.
-
Családi vonás. Nyugodtan kitörölheti vele a seggét.
-
Milyen kedves. Szóval jó lenne, ha megfontolná, mielőtt azt veszi észre, hogy
szépen lassan eggyé vált az intézménnyel. Vagy a földdel.
-
Átgondolom. Mélyen és szeretettel. Takarodjon már.
-
Rendben, akkor lássuk, Winchester, Dean.
A szakorvos véleménye szerint visszaengedhető a közösségbe, személyisége a
szokott módon halad a teljes gyógyulás felé.
Rajzoljak magának mellé egy szívecskét?
-
Kettőt is.
-
Kedvelem magát. Szerintem belátja ön még a mi kis… alkunkat. Így lesz?
-
Ó, hát persze! – Dean bájosan rebegteti a szempilláit. A szíjak lecsúsznak a
karjáról és elengedik a bokáját is. Nyílik az ajtó, Thredson mosolyogva engedi
ki. – EGY IDEGBETEG NEKROFIL PRÓBÁLT A BŰNRÉSZESÉVÉ TENNI! AZT MONDTA, AZ ÉN
ARCOMBÓL IS MASZKOT CSINÁL!
Thredson
atyai szeretettel néz utána.
-
Ó, nem, Dean! Ne felejtse, maga mindössze egy retkes torzulása korunk
söpredékének.
-
Ja, tényleg. Mondanám, hogy bekaphatja, de sajnos még túlságosan élek ahhoz,
hogy ez bejöjjön magának.
-
Nem sokáig, Dean. Nem sokáig. – Thredson atyai mosolyát szakadatlanul
legkedvesebb tékozló fián nyugtatva csukja be az ajtót.
*
Amikor Dean
belép a 107-es szobába, az első, amit észrevesz, hogy Sammy széke eltűnt. Ezen
felbőszülve a falhoz vágja a másikat is.
A
második benyomása pedig rögtön ezt követi: eltűnt a szobatársa. Hosszú életűek, mint mindig. – Gyászolja
rutinosan, majd hanyatt vágódik az ágyon és lesi a pókokat egy-másfél órát.
Amikor megreccsen az ajtó, már a nyelve hegyén a válasz, miszerint mérgezd a saját beledet azzal a szarral,mármint
ugye a vacsorával, de az ideggyenge péklegény helyett Castiel áll az ajtóban. Hoppá. Ismeri el a férfi életösztöneit
és üdvözli egyúton újra a betegek sorában.
Castiel
mögött Jude nővér tolul be a szobába.
-
Ide figyeljen, Winchester, mind tudjuk, hogy maga egy élhetetlen nagy mocsadék.
-
Minden nap öröm hallani magát, Judy, és örülök, hogy ennyire egységben az erő
kedvenc Oliverünkkel. – forgatja a szemét a megszólított gyakorlottan.
-
Nem érek rá a maga felesleges baromságaival foglalkozni. Mary Eunice kedves
szavai és gondos ápolgatása hatására Milton rendbejött. Ezért hálás lehet a
nővérnek . –Jude hátrafordul, és előre rángatja Mary Eunice-t.
-
Szívesen tettem, Mr. Winchester. Mr. Milton. – mosolyog rájuk egészen
kipirulva.
-
Aranyom, lenyűgöző. – ragyogtat rá egy vicsort Dean.
-
Mostantól kezdve a lakrészüket egy vészcsipogóval tettük gazdagabbá. Tekintve,
hogy, mint említettem is, maga egy élhetetlen söpredék…
-
Mocsadék.
-
Mi baja?!
-
Ha már idéz, idézzen pontosan. Mocsadékot mondott. – kacsint a tiszta jóindulat
Deanből.
Jude
felpofozza, ezért a férfi homlokának azon része, amin keresztül agyon próbálta
verni magát, felszakad. Lassú vércseppek gördülnek ki a peremén.
-
Ahogy kívánja, Winchester. – grimaszol rá a nővér. – Castiel kissé instabil
még, úgyhogy a maga biztonságát szem előtt tartva is jártunk el az említett
módon. Ezért hálásak lehetünk az alapítványnak és a jó Monsignornak.
-
Hálánk jeléül Judy ma este is felajánlkozik neki áldozatként a szerelem
oltárán. – rebegi Dean romantikusan.
-
SZÉGYENTELEN SENKIHÁZI, HOGY KÉPZELI, HOGY MÉG A MONSIGNOR URAT IS… HÁT MAGÁNAK
SEMMI SE SZENT?!
-
Judy, semmi gond, egy istennek áldozunk. – Castielre kacsint.
Castiel
megkövülten mered rá. Francnak
kacsintgatok pasikra. Akiket előtte kiborítottam. De szexik. Dean megugrik.
Mifasz.
-
Milton, ne feledje, bármi van, megnyomja a vészcsipogót, én és dr. Arden
rohanunk, hogy segítsünk magán.
A
férfi összerezzen. Ezt az alapítvány
alaposan beszopta. A srác akkor se nyomná meg a retek csengőtöket, ha a
fuldoklana a farkamtól. Észbe kap. MIFASZ.
-
Most itt hagyjuk magukat. Winchester, nyugodtan provokálja Castielt, én mindig
nagyon örülök, ha sírni látom magát.
Mary
Eunice még igyekszik bíztató pillantást vetni Castielre; sikertelenül, majd
elmennek. Az ajtót is becsukják.
Dean
egészen hirtelen kényelmetlenül fekszik az ágyában. Felül.
-
Hát izé. Üdv újra itt.
A
másik férfi lassan pislog párat és rá emeli a tekintetét.
-
Én. Hkhm. Én. – rekedt a hangja, mint aki évek óta nem beszélt, vagy éppen egy
másik nyelvet.
-
Öh. Csak nyugodtan, nem rohanunk. – motiválja. Idegenül hangzanak a kedves
szavak a szájából, de rosszul érzi magát, hogy Castiel a küszöb előtt áll, mint
egy omladozó korinthoszi oszlop, és dadognia kell.
-
Ss. Sajnsajnálom. – remeg a keze.
-
Spongyát rá, Cas. Kicsit túlzásba vittem a jófejséget. De máskor inkább szólj,
hogy sok lesz, ne tépd le feltétlen az állkapcsom. – rávigyorog.
A
férfi ajka megrándul, és felvillan rajta egy mosoly. Deant egészen átmelegíti
ez a kis gesztus.
-
Cuccolj le, aztán elmehetünk fürdeni.
-
NEM.
-
Oké, jójó. Semmi gond. Nem megyünk fürdeni.
Castiel
egész arca hullámzik az indulattól.
-
Nem.
-
Nem bizony. Mély levegő. Nem mély levegő. Oké. Akkor aludjunk?
A
férfi hirtelen ellendül a küszöbről és Dean felé indul, majd megtorpan előtte.
-
Nem alszunk. – mondja halkan. Alig egy lélegzetvétel a szavak hangja.
-
Miért nem? – Winchester felnéz rá, bele, az egészen égkék szemekbe.
Leül
vele szemben, lassan, gépiesen.
-
Akkor jönnek.
-
Kik jönnek? – Dean előre mozdul, de Cas hátrébb.
-
A hideg. A tó. Jönnek a lények.
-
És ha leharcolnánk őket?
-
Sokan. Sokan vannak.
Dean
elnézi Castiel arcát, és elhatározza,
hogy kihozza a Purgatóriumból. Mind abból, ami fogva tartja őket, és mind
abból, ami a fejében van.
*
A szobájában Jed
Potter ráérősen simogatja magát. Elméjével mélyen hatol Dean Winchester
elméjébe, és nézi a csendes, éteri Castielt. Finoman sóhajt, elmosolyodik.
- Te leszel a
kedvencem. – búgja és az ajkába harap - átharapja az ajkát, és véres fogakkal
vigyorog.
Castiel hirtelen
felkapja a fejét és Dean szemén át Jed tekintetébe fúrja kékjét. Potter
felvisít, és az arcát tapogatja, amin végigfolyik a szemgolyója.
- Nem látok, valaki segítsen, VALAKI SEGÍTSEN, nem
látok!
Senki sem jön.
Sziaaa:)
VálaszTörlésUh hogy én ezt mennyire vártam már:]
Cas nagyon cuki:3 Dean pedig haláli:D Nagyon sokat nevettem rajta.Ahj,ha most nem telorol volnék kimasolnám a kedvenceim,de így..A "mifaszosok",meg Dean törődése a végén:33 Még még!!:)
Ó, te hű csoda, te ^.^
TörlésBorzasztóan örülök, hogy megnevettetett és tetszett is :3 Ha ügyes vagyok és nem rohad rám a ribizli, a héten jön is a folytatáska, amiben nagyon sokféle dolog történik. Bizony.
Te, figyelj, én ezt IMÁDOM!
VálaszTörlésNem tudtam, hogy ez kell az életembe, amíg nem ajánlották, de...de...de kell, mert egyszerűen beleszerettem az ötletbe és a kivitelezésbe is.
Nálam most épp aktuális a sztori, mert a már régebb óta tartó Supernatural/Destiel fan énem
a hetekben belekezdett az AHSbe és pont ezen a héten kezdtem a második évadod, amit önmagában is csodálok és imádok, már most az elején. De ezzel együtt...
Huh, nem tudod, mit hoztál az életembe. :"D Vagyis de, megmondom, egy olyan zseniális valamit, amit folytatnod kell. AZT KELL, mert én innen nem mozdulok a folytatás nélkül. Imádom a karaktereket és nagyon várom, hogy megtudjam a háttérsztorikat és azt a sokféle dolgot amit a fenti kommentben említettél a folytatással kapcsolatban.
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a két csodát, csak így tovább! :3
EPERHABOS MINDENSÉG
TörlésTe jó ég, nem is hiszed el, mennyire iszonyatosan felemelő érzés ezt látni! Még így, hogy ennyire slendrián és olvasóbarátságtalan is vagyok. Elképesztő, tényleg, nagyon de nagyon örülök, és megtisztelő, hogy megajándékozol a figyelmeddel. Már nem merek ígérni semmit, de az biztos, hogy még a hónapban valami publikálásféle felbukkan majd.
Nem igazán vagyok oda az ilyen témájú írásokért - gyenge, szar lelkivilágom van, nincs mit tenni -, de ez nagyon-nagyon tetszett. És még full lájtos kifejezést használtam. Komolyan sajnálom, hogy csak most találtam, találtalak meg. Dean... Dean valami hatalmas, olyanokat nyerítettem tőle, a fél család hülyének nézett. :D Jobban, mint máskor.
VálaszTörlésEz még kell... több kell belőle... ez valami fantasztikus! ^^
Óóóó, Atyaég
TörlésIgazán nem tudom most megfogalmazni, hogy milyen hatással vannak gyönyörű szavaid az én gyenge szar lelkivilágomra *.* Ezidáig elhanyagoltam ezt a sztorit (és a többit is), de erős késztetést érzek rá, hogy folytassam és igyekezzek visszaevezni a történetalkotás folyamára (megint).
Nagyon köszönöm, hogy írtál :):)
Kérlek, kérlek, kérleeeek folytasd! *o* Komolyan... még kell ebből, csak ezt tudom ismételgetni papagáj módjára. Tudom, hogy az alkotás nem így működik, nem indul be egy-két szép szó hallatán, de... nem engedheted, hogy úgy öregedjek, illetve haljak meg - egy hónapon belül nagykorú leszek, én a helyedben sietnék -, hogy nem tudom, mi lesz a vége. Ez kínzás. Annyira sokszor van igényem rá, hogy valami kiragadjon a szürke hétköznapokból, Te pedig hozol egy ilyen csodát, és azzal büntetsz, hogy kétségek közt hagysz. Tudom, most milyen önző és szarszemétszaralak vagyok, de elképzelni sem tudod, mennyire ráfüggtem. :D
VálaszTörlésSok ihletet és kellemes szünetet! :)
Brand news: A héten érkezik a folytatás *jajdebüszke érzés, hogy ez a közlemény is megjelenhet végre*
Törlés