2015/05/31

Asylum II.


AHS/Supernatural Destiel kisregény, második rész.

A bal szárny második emeletének 107-es szobája előtt egy Spivey nevű, mocskos egyenruhás, egykor egész mutatós férfi sündörög. Kéjsóvár szemei a bejáratot lesik; a szennytől ragacsos seprű a falnak támasztva áll.

A nappaliban Jed Potter ráérősen szemmel veri a brazil nőt. A brazil nő csendben tűri.
- Mr. Potter, kérem, bármit csinál, hagyja abba. – Clarissa nővér kettejük közé áll, hátha használ valamit. Nem sokat.
- Unatkozom. – közli szemrehányóan a fiú. – Hol van a srác?
- Mr. Winchesterre gondol? Jed, már többször említettük, hogy kénytelenek voltunk elszeparálni arra az időszakra, amíg egészen fel nem épül és akkor újra visszaköltözhet a hálókörletébe. Nem emlékszik?
Jed szórakozottan karmolászni kezdi az alkarját és véletlenül feltépi az ereit.
- Jaj, jóságos Istenkém, azt hittük, felhagyott ezzel! – Clarissa a szívéhez kap. – Jöjjön, gyorsan, el ne vérezzen! Mutassa a kezét, na!
- Jó, de hol van Dean? – a fiú engedi, hogy a nővér bekösse a karját.
- Erről nem számolok be Jude nővérnek, rendben? Maradjon a mi kis titkunk.
Potter körül a társalgó otthonosan vinnyog. Egy férfi a padlót kapargatja, egy másik a kanapén tűz-víz-repülőt játszik, míg egy nő a zongoránál bánatos taktusokat nyöszörög. A pontos idő délelőtt 10 óra 22 perc, a betegek reggeliztetése kis turnusokban éppen lezárult. A pékség gépei a szomszéd fal mögött búgnak fémesen.
Jed Potter lassan feláll a fotelből, és Clarissa nővér háta mögé lép. Pillanatokkal később a nővér jeges ujjakat érez a nyaka körül és sikítozni kezd, miközben Jed azon töpreng, milyen unalmas ez a világ és kicsit üresnek érzi magát.
Fent az emeleten Castiel Milton tejfehér szemét vércseppek lepik el.
*
A 107-es szoba két szerencsés székének egyike eltört. Darabokra. Miután Dean Winchestert gyakorlatiasan lezúzták rajta, a Spivey nevű izmos, piszkos egyenruhás férfi belépett az ajtón. Felsóhajtott, majd háta mögül előhúzta a csúnya, büdös partvist. Kikerülte a vérfoltokat, összesöpörte a szék romjait, fekete zsákba tette és lecsúsztatta a hulladéktároló mókás csúszdáján. Ezután letérdelt, lehajolt egészen a földig, és belehemperedett az alvadt vérbe. Dolga végeztével jelentkezett doktor Ardennél.
- Mindent elvégeztem, amit a doktorúr előírt! – jelentette büszkén.
- Ügyes vagy, fiam, nagyon ügyes.
- Akkor esténként lemehetek Shirleyhez?
- Persze, hogyne, lemehetsz! Egy a sorsotok, miért ne osztoznátok rajta?
Doktor Arden komótosan lehajolt, a fiókjából előhúzott egy figyelemre méltó szakértelemmel ápolt Luger Po8-as pisztolyt, és főbe lőtte Spivey-t.
- Ó, jaj. – a doktor a szőnyegébe szívódó agyvelődarabokat nézegeti.
Hátralép, és maga mögött kinyit egy ajtót.
- Haladunk, kurva. Legalább Winchesterből is kapnak egy kis előleget. – kipillant az ablakon. – Éhesek, hallod?
Az erdő sötétségbe borult, de a peremén, a fák aljánál csonka, rongyos nőalak ül. Visít. Az ajtó mögötti boncasztalon egy csatakos, szőke lány fekszik betapasztott szájjal. Nincs magánál.
- Igazán rossz kislány voltál a múlt éjjel. Megpróbáltál elrepülni. Sajnos le kellett törnöm a szárnyaidat.
Az asztal mellett egy láda állt. Kilóg belőle két láb.
Dr. Arden kisétál a szobából és megragadja Spiveyt. Levetkőzteti, és gondos precizitással feldarabolja, majd besűríti a lábak mellé. Köréjük csavarja a más vérével átitatott, szennyes egyenruhát.
- Készülhet, Winchester. – mosolyogja az ingnek, majd a telefonkagylóért nyúl. – Kedves Mary Eunice, maga az? Elkészült a ma esti. Igen, igen. Természetesen. Öltözzön fel melegen, drágám, hűvös van odakint. Találni fog mellékelten egy inget is. Kérem, különösen figyeljen rá, hogy az eljusson hozzájuk. Maga egy valódi angyal. Ne szerénykedjen. Ugyan, ugyan.
Két szobával arrébb Dr. Thredson figyelmesen hallgatná Dean Winchester beszámolóját, de szöget ütött a fejébe egy gondolat, ezért kissé elvesztette a fonalat. Inkább feltesz egy kérdést.
- Már mondtam. Épp az előbb. Nem csináltam semmit, csak úgy bepöccent.
- Az emberek nem pöccennek be „csak úgy”, Mr. Winchester.
Dean előre dől és segítőkész gúnnyal megjegyzi: - Akkor ő nem ember.
- Dean, azt hittem, túl vagyunk már ezen. Nem létezik olyan, hogy wendigo. Olyan sem, hogy Jefferson Starship. Sem vámpír, sem szellem. Maga nem volt tagja ezen fajoknak, csupán összezavarodott. Démoni megszállás sincs.
- És Jed? Vele mi van?
- Pszichopátiás személyiségtorzulás. Szomorú, de létezik.
- Szerintem az a pszichopata, aki olyan nőket erőszakol meg, akiket előtte megnyúzott. És élvezi.
- Nem értem a célozgatását, Winchester. De ha érteném, azt javasolnám, fogja vissza magát, mert saját élőhelyünkön ellenségeskedni nem egészséges. Nem szolgálja a gyógyulását.
Az a gondolat, ami az előbb olyan nagy hatással volt Oliver Thredsonra, éppen a nők megnyúzásáról és megszeretkezéséről szólt. Dr. Thredsonnak elég gyakran vannak ilyen és ehhez hasonló gondolatai, de legalább nem buzi, mint Winchester. Az visszataszító volna – teszi hozzá csak úgy magának, és kicsit meg is borzong. Visszafordul jegyzeteihez és újabb csúnya háromszöget rajzol Dean neve mellé.
Olyan nagyon elmélyedt önmagában, hogy teljes meglepetésként érte a felismerés, hogy a buzi időközben elkezdte verni. Már a fejét a falba. A sajátját.
- Miért csinálja ezt? – kérdezi Therdson kicsit gondterhelten.
- Le vagyok szíjazva. Nagyon nehezen tudom a jelenlegi helyzetemből halálra inni magam.
- De tudja maga, milyen sokáig kell ehhez a fejét a falba vernie?
Dean szemében felcsillan az ötlet szikrája.
- Megölhetne maga is.
- Én? Ugyan miért. Őrület.
- Nem vagyok az esete, mi? – a férfi visszadől kemény és durva egy darab párnájára.
- Eh. – összegzi a doktor.
- Akkor el is oldozhatna, nem?
- Nem mindegy az magának? Vagy itt halálra unja magát, vagy Arden feldarabolja, esetleg a kedves Jude nővér agyhalottat sokkol magából, vagy a mennyei tömegfegyver csinál magából tejbepapit.
- Na. Legyen szíve. – sóhajt fáradtan Dean.
- Felőlem aztán menjen, de szerintem visszasírja még.
- Geci. – minősíti szimpatikusan a beteg.
- Winchester, én segíteni szeretnék önnek.
- Szakadjon magára a kereszt jóságáért.
- Szerintem maga egy remek, erős, életre való fiatalember.
- Nincs nő, akit meggyilkolhat, kell az én véremet szívni?
- Én nem viccelek. Kijuttatom innen. Ha…
- Pff.
- Ha volna olyan jó, és nem terjesztene rólam mendemondákat. Meg kifejezetten előnyére válna, ha visszafogná magát a mitológiai képzelgésében.
- Mutasson egy mondakört, amiben Jefferson Starship van.
- Nem érti a lényeget, mert nincsenek meg azok a gátak, amik már az öccsének is javára váltak volna.
- Családi vonás. Nyugodtan kitörölheti vele a seggét.
- Milyen kedves. Szóval jó lenne, ha megfontolná, mielőtt azt veszi észre, hogy szépen lassan eggyé vált az intézménnyel. Vagy a földdel.
- Átgondolom. Mélyen és szeretettel. Takarodjon már.
- Rendben, akkor lássuk, Winchester, Dean. A szakorvos véleménye szerint visszaengedhető a közösségbe, személyisége a szokott módon halad a teljes gyógyulás felé. Rajzoljak magának mellé egy szívecskét?
- Kettőt is.
- Kedvelem magát. Szerintem belátja ön még a mi kis… alkunkat. Így lesz?
- Ó, hát persze! – Dean bájosan rebegteti a szempilláit. A szíjak lecsúsznak a karjáról és elengedik a bokáját is. Nyílik az ajtó, Thredson mosolyogva engedi ki. – EGY IDEGBETEG NEKROFIL PRÓBÁLT A BŰNRÉSZESÉVÉ TENNI! AZT MONDTA, AZ ÉN ARCOMBÓL IS MASZKOT CSINÁL!
Thredson atyai szeretettel néz utána.
- Ó, nem, Dean! Ne felejtse, maga mindössze egy retkes torzulása korunk söpredékének.
- Ja, tényleg. Mondanám, hogy bekaphatja, de sajnos még túlságosan élek ahhoz, hogy ez bejöjjön magának.
- Nem sokáig, Dean. Nem sokáig. – Thredson atyai mosolyát szakadatlanul legkedvesebb tékozló fián nyugtatva csukja be az ajtót.
*
Amikor Dean belép a 107-es szobába, az első, amit észrevesz, hogy Sammy széke eltűnt. Ezen felbőszülve a falhoz vágja a másikat is.
A második benyomása pedig rögtön ezt követi: eltűnt a szobatársa. Hosszú életűek, mint mindig. – Gyászolja rutinosan, majd hanyatt vágódik az ágyon és lesi a pókokat egy-másfél órát. Amikor megreccsen az ajtó, már a nyelve hegyén a válasz, miszerint mérgezd a saját beledet azzal a szarral,mármint ugye a vacsorával, de az ideggyenge péklegény helyett Castiel áll az ajtóban. Hoppá. Ismeri el a férfi életösztöneit és üdvözli egyúton újra a betegek sorában.
Castiel mögött Jude nővér tolul be a szobába.
- Ide figyeljen, Winchester, mind tudjuk, hogy maga egy élhetetlen nagy mocsadék.
- Minden nap öröm hallani magát, Judy, és örülök, hogy ennyire egységben az erő kedvenc Oliverünkkel. – forgatja a szemét a megszólított gyakorlottan.
- Nem érek rá a maga felesleges baromságaival foglalkozni. Mary Eunice kedves szavai és gondos ápolgatása hatására Milton rendbejött. Ezért hálás lehet a nővérnek . –Jude hátrafordul, és előre rángatja Mary Eunice-t.
- Szívesen tettem, Mr. Winchester. Mr. Milton. – mosolyog rájuk egészen kipirulva.
- Aranyom, lenyűgöző. – ragyogtat rá egy vicsort Dean.
- Mostantól kezdve a lakrészüket egy vészcsipogóval tettük gazdagabbá. Tekintve, hogy, mint említettem is, maga egy élhetetlen söpredék…
- Mocsadék.
- Mi baja?!
- Ha már idéz, idézzen pontosan. Mocsadékot mondott. – kacsint a tiszta jóindulat Deanből.
Jude felpofozza, ezért a férfi homlokának azon része, amin keresztül agyon próbálta verni magát, felszakad. Lassú vércseppek gördülnek ki a peremén.
- Ahogy kívánja, Winchester. – grimaszol rá a nővér. – Castiel kissé instabil még, úgyhogy a maga biztonságát szem előtt tartva is jártunk el az említett módon. Ezért hálásak lehetünk az alapítványnak és a jó Monsignornak.
- Hálánk jeléül Judy ma este is felajánlkozik neki áldozatként a szerelem oltárán. – rebegi Dean romantikusan.
- SZÉGYENTELEN SENKIHÁZI, HOGY KÉPZELI, HOGY MÉG A MONSIGNOR URAT IS… HÁT MAGÁNAK SEMMI SE SZENT?!
- Judy, semmi gond, egy istennek áldozunk. – Castielre kacsint.
Castiel megkövülten mered rá. Francnak kacsintgatok pasikra. Akiket előtte kiborítottam. De szexik. Dean megugrik. Mifasz.
- Milton, ne feledje, bármi van, megnyomja a vészcsipogót, én és dr. Arden rohanunk, hogy segítsünk magán.
A férfi összerezzen. Ezt az alapítvány alaposan beszopta. A srác akkor se nyomná meg a retek csengőtöket, ha a fuldoklana a farkamtól. Észbe kap. MIFASZ.
- Most itt hagyjuk magukat. Winchester, nyugodtan provokálja Castielt, én mindig nagyon örülök, ha sírni látom magát.
Mary Eunice még igyekszik bíztató pillantást vetni Castielre; sikertelenül, majd elmennek. Az ajtót is becsukják.
Dean egészen hirtelen kényelmetlenül fekszik az ágyában. Felül.
- Hát izé. Üdv újra itt.
A másik férfi lassan pislog párat és rá emeli a tekintetét.
- Én. Hkhm. Én. – rekedt a hangja, mint aki évek óta nem beszélt, vagy éppen egy másik nyelvet.
- Öh. Csak nyugodtan, nem rohanunk. – motiválja. Idegenül hangzanak a kedves szavak a szájából, de rosszul érzi magát, hogy Castiel a küszöb előtt áll, mint egy omladozó korinthoszi oszlop, és dadognia kell.
- Ss. Sajnsajnálom. – remeg a keze.
- Spongyát rá, Cas. Kicsit túlzásba vittem a jófejséget. De máskor inkább szólj, hogy sok lesz, ne tépd le feltétlen az állkapcsom. – rávigyorog.
A férfi ajka megrándul, és felvillan rajta egy mosoly. Deant egészen átmelegíti ez a kis gesztus.
- Cuccolj le, aztán elmehetünk fürdeni.
- NEM.
- Oké, jójó. Semmi gond. Nem megyünk fürdeni.
Castiel egész arca hullámzik az indulattól.
- Nem.
- Nem bizony. Mély levegő. Nem mély levegő. Oké. Akkor aludjunk?
A férfi hirtelen ellendül a küszöbről és Dean felé indul, majd megtorpan előtte.
- Nem alszunk. – mondja halkan. Alig egy lélegzetvétel a szavak hangja.
- Miért nem? – Winchester felnéz rá, bele, az egészen égkék szemekbe.
Leül vele szemben, lassan, gépiesen.
- Akkor jönnek.
- Kik jönnek? – Dean előre mozdul, de Cas hátrébb.
- A hideg. A tó. Jönnek a lények.
- És ha leharcolnánk őket?
- Sokan. Sokan vannak.
Dean elnézi Castiel arcát, és  elhatározza, hogy kihozza a Purgatóriumból. Mind abból, ami fogva tartja őket, és mind abból, ami a fejében van.
*
A szobájában Jed Potter ráérősen simogatja magát. Elméjével mélyen hatol Dean Winchester elméjébe, és nézi a csendes, éteri Castielt. Finoman sóhajt, elmosolyodik.
- Te leszel a kedvencem. – búgja és az ajkába harap - átharapja az ajkát, és véres fogakkal vigyorog.
Castiel hirtelen felkapja a fejét és Dean szemén át Jed tekintetébe fúrja kékjét. Potter felvisít, és az arcát tapogatja, amin végigfolyik a szemgolyója.
- Nem  látok, valaki segítsen, VALAKI SEGÍTSEN, nem látok!

Senki sem jön.

8 megjegyzés:

  1. Sziaaa:)
    Uh hogy én ezt mennyire vártam már:]
    Cas nagyon cuki:3 Dean pedig haláli:D Nagyon sokat nevettem rajta.Ahj,ha most nem telorol volnék kimasolnám a kedvenceim,de így..A "mifaszosok",meg Dean törődése a végén:33 Még még!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, te hű csoda, te ^.^
      Borzasztóan örülök, hogy megnevettetett és tetszett is :3 Ha ügyes vagyok és nem rohad rám a ribizli, a héten jön is a folytatáska, amiben nagyon sokféle dolog történik. Bizony.

      Törlés
  2. Te, figyelj, én ezt IMÁDOM!
    Nem tudtam, hogy ez kell az életembe, amíg nem ajánlották, de...de...de kell, mert egyszerűen beleszerettem az ötletbe és a kivitelezésbe is.
    Nálam most épp aktuális a sztori, mert a már régebb óta tartó Supernatural/Destiel fan énem
    a hetekben belekezdett az AHSbe és pont ezen a héten kezdtem a második évadod, amit önmagában is csodálok és imádok, már most az elején. De ezzel együtt...
    Huh, nem tudod, mit hoztál az életembe. :"D Vagyis de, megmondom, egy olyan zseniális valamit, amit folytatnod kell. AZT KELL, mert én innen nem mozdulok a folytatás nélkül. Imádom a karaktereket és nagyon várom, hogy megtudjam a háttérsztorikat és azt a sokféle dolgot amit a fenti kommentben említettél a folytatással kapcsolatban.

    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a két csodát, csak így tovább! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. EPERHABOS MINDENSÉG
      Te jó ég, nem is hiszed el, mennyire iszonyatosan felemelő érzés ezt látni! Még így, hogy ennyire slendrián és olvasóbarátságtalan is vagyok. Elképesztő, tényleg, nagyon de nagyon örülök, és megtisztelő, hogy megajándékozol a figyelmeddel. Már nem merek ígérni semmit, de az biztos, hogy még a hónapban valami publikálásféle felbukkan majd.

      Törlés
  3. Nem igazán vagyok oda az ilyen témájú írásokért - gyenge, szar lelkivilágom van, nincs mit tenni -, de ez nagyon-nagyon tetszett. És még full lájtos kifejezést használtam. Komolyan sajnálom, hogy csak most találtam, találtalak meg. Dean... Dean valami hatalmas, olyanokat nyerítettem tőle, a fél család hülyének nézett. :D Jobban, mint máskor.
    Ez még kell... több kell belőle... ez valami fantasztikus! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóó, Atyaég
      Igazán nem tudom most megfogalmazni, hogy milyen hatással vannak gyönyörű szavaid az én gyenge szar lelkivilágomra *.* Ezidáig elhanyagoltam ezt a sztorit (és a többit is), de erős késztetést érzek rá, hogy folytassam és igyekezzek visszaevezni a történetalkotás folyamára (megint).
      Nagyon köszönöm, hogy írtál :):)

      Törlés
  4. Kérlek, kérlek, kérleeeek folytasd! *o* Komolyan... még kell ebből, csak ezt tudom ismételgetni papagáj módjára. Tudom, hogy az alkotás nem így működik, nem indul be egy-két szép szó hallatán, de... nem engedheted, hogy úgy öregedjek, illetve haljak meg - egy hónapon belül nagykorú leszek, én a helyedben sietnék -, hogy nem tudom, mi lesz a vége. Ez kínzás. Annyira sokszor van igényem rá, hogy valami kiragadjon a szürke hétköznapokból, Te pedig hozol egy ilyen csodát, és azzal büntetsz, hogy kétségek közt hagysz. Tudom, most milyen önző és szarszemétszaralak vagyok, de elképzelni sem tudod, mennyire ráfüggtem. :D
    Sok ihletet és kellemes szünetet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brand news: A héten érkezik a folytatás *jajdebüszke érzés, hogy ez a közlemény is megjelenhet végre*

      Törlés