Edward Mordrake akcióban. Nagyon kísérleti és nagyon őrült
Ajánlott zene ♫ és ♫
Bármi lehetett volna belőle
De az arc suttogott neki szörnyű,
istentelen dolgokat
Dolgokat, amiről csak a pokolban esik
szó
Vérgyöngyök
gördülnek koppanva a földre. Vérgöröngyök koppannak gyöngyözve a földre.
Költészet, költészet, múzsa.
Kebeledre
borulva zokog a lelkem, ó, Kalliopé! Mind ismerünk, s mind ösztönözzük
fantasztikus, nagyszerű tudásod erejét, hisz te vagy az, te vagy az egy, akinek
szerelmünket imádva szavakba köthetjük! Nem Erató, a pajzán, a bűnös, nem is a
ledér Terpszikhoré, kiknek ármánya orsóba fűzi és megfonja gyenge szívem, tüzes
agyam panaszát, te vagy a
Ölj
legszentebb,
a bölcs, aki pártfogolja szegény
Kell még
testem,
és immár szomjamat elcsitítja az ambróziák
Itt az idő
csókja.
Várnak ránk
Kiömlik a tinta.
Recseg
a papír, és a lázálmos ima darabokra szakad a remegő kézben.
-
Miért kísértesz? Miért tölt el élvezettel, ha rágódhatsz törött elmém forgácsain? ELÉG!
Edward
Mordrake szaggatottan, tagoltan feláll; gerince vonalán ütemre ropognak a csigolyák,
feje oldalra biccen. Izzadtság bűze keveredik a többnapos vér pocsványával és
belebeg a másik torz orrlyukán. Mélyet szippantanak. Ólmos súly és évszázados
szag préseli össze monoton testét. Kilép az asztal mögül, de megtántorodik és a
szeméhez kap.
I was an angel
Fájdalom
hasít éles árkot koponyáján, az arca grimaszba torzul, miközben a másik eszelősen nyalogatja
a szája szélét. Elrugaszkodik az íróasztaltól újra. Lába alatt csikorog a padló,
mint a megszáradt, köves szellemek nyöszörgése a pokol fölül. Illedelmesen
köszön nekik. Az ágyon kinyílik a könyv, por pörgeti a lapjait.
Edward,
mosolyogj!
Összerezzen.
-
Hagyj magamra, anyám! – mormogása szokatlanul hat egy ilyen szobában. A lelkek
is meglepődnek.
-
Milyen nap is…
Idióta
No one's gonna
take my soul away
Görcsös
remegés rázza. Csak úgy csörögnek bele a láncai. Nyakát behúzva guggol le és
keresi a kulcsokat, miközben a feje hasogat, hasogat, hasogat, és pörögnek
benne a kerekek, egymás után, hosszas, víjjogó kesergésben.
IDIÓTA
-
MEG KELLETT VOLNA HALNOD! MEGÖLTELEK!
A
szellemek a padló alatt idegesen bújnak össze. Edward Mordrake másik arca
nevetgél.
Klikk, kattan egy zár,
és elsziszeg láncával a sarokba. Klakk, reccsen
egy másik rozsdásan, majd a harmadik, a negyedik, a tizenharmadik.
A
vaskötelektől eldeformált, recsegő test kiegyenesedik, és ruhákra van szüksége.
Ing. Nadrág. Zokni. Lakkcipő. Köpeny. Felöltő és csokornyakkendő. A cilinder. Kérges, hosszú ujjait kesztyűbe bújtatja. A szívéről
lehámlanak az izmok, miközben előre hajol, lába mellől előkanyarog a holt
torzszülöttek társulata.
Mindenszentek
éjszakája van. A könyv úgy fekszik az ágyon, mintha kitárt szájjal vihogó bohóc
lenne. Vagy ajkak nélküli, gennyes, recsegő fogú nyomorék.
Dope, shoot it
up, straight to the heart please
-
Induljunk, testvéreim! Hívnak bennünket. Ma este új tagot köszönthetünk
utálatos kompániánkban.
Leugrik
a pokol tornácáról és Jupiterben ér földet; a lelkek zölden suttogva jelölik az
útját. Pislákoló fények és kopár tér fogadja. Az ősz nem áll jobban a tájnak,
mint akármilyen más évszak: Jupiter külleme nem függ attól, hogy válogat-e a
kétarcú halál, vagy esetleg nem.
'Fuck yeah give
it to me this is heaven, what I truly
Want'
Want'
A
dallam nem dallam Edward Mordrake számára. Iránytű. A mutató billeg, inog,
rezeg, lassul, gyorsul, kattog, zakatol, meg nem áll. Sejteket és
gondolatfoszlányokat mutat, amire senki nem kíváncsi. Kivéve Edward Mordrake
második arcát. Lehetne dob, harsona, kürt, kacagás, vagy lehetne az, ami most.
Kétségbeesett kapaszkodás a múlt kaparó foszlányaiba. Oldalán fekvő zenedoboz
illeg-billeg a gondolataiban. Belemerül emlékei bájába.
Mit parancsol
reggelire a báró úr? Zabot, esetleg egy kis kenyeret nemesített konyhai
penésszel?
Röhögnek a korcsok.
-
Nem kérek semmit, köszönöm. Az operán dolgozom.
Ó, művészember!
Vagyonos művészember! Milyen kelendő lesz majd a hölgyek között!
-
A nők nem a magamfajtákra vágynak. Nem. Nem a magamfajtákra.
Megint
röhögnek.
Remegéshullám
rohan végig a testén, beleborzong a szövetei mélyéig.
Öld meg őket
Edd meg őket
Égesd el őket
Utálnak minket
Utálják
anyácskát is
LÉGY FÉRFI
It's innocence
lost
-
Nem érek rá. – merengő arccal halad a sátor felé.
A
színpadon a bűn áll. A megvetettség, a pőre, savas erőlködés és a reménytelen
gonoszság forrongva csorog ki a nő szájából, miközben orrát a hamis parfümmel
átitatott boába fúrja.
Edward
Mordrake-et letaglózza az a tömény értetlenség és egyszerűség, ami szépen
lassan becsorog a bőre alá.
Biztosan
most lesz a meghajlás.
Kezdd!
-
Ne parancsolgass nekem.
Eltűnik.
Innocence lost
-
Unalmas! Unalmas vagy, te lány!
-
Összeszorul a szívem értetek.
- Tárd
elénk a legsötétebb órádat!
Nem te.
-
Azért jöttem, hogy halljam a történetét.
Feszélyezve
érzi magát. Faggatnia kell. Unja is.
-
Én vagyok az, igen! Vigyen el! Vigyen hát! Mire vár? Mégis mire?!
Nem ő.
Akkor
hát ki.
Van még. Tetszeni fog. Őt szeretem. Ő
lesz az. Menj már.
-
De hát én jó bohóc vagyok!
Twisty, Twisty, a titkos barátom, én
ismerem őt, és akarom, vigyük őt, őt, őt!
A
kés egyszerűbben tör át a szöveteken, mint szokott. Egy olyan lényt elválasztani
az élettől, ami már félig halott, nem egy valódi kísérő, csak egy bábu,
szokatlan elkeseredettséggel tölti el. Szomorúan nézi a kihűlő tetemet.
-
Gyere, testvérem! Csatlakozz hozzánk!
Life imitates
art
Fáradt
és kimerült vagyok. A lelkem nyüzsög, ettől pedig zsong a fejem. Nehezen tudom
kordában tartani a másikat, már annyira sem megy, hogy kicsit elcsitítsam.
Egyre többet és egyre nagyobbat akar. Gonosz és aljas dolgokat. Nem tudok
létezni. Nem tudok enni. Nem tudok az ép eszemmel cselekedni. Olyanná leszek,
mint ő, vagy megölöm mindkettőnket. Mert ő rajtam élősködve halhatatlan és
erős. Meg kell tennem. Anyám, ha ezt megtalálod egyszer, tudd, nagyon
csodáltalak egész életemben, de megvetlek, hogy nem metszetted el a nyakam születésem után.
Megkímélhettél volna ettől az elmét felzabáló átoktól. Az élettől elbúcsúzni
nem lesz nehéz. A többieket megölni sem volt.
Ó, a nosztalgia!
Micsoda szép idők voltak
-
Fogd be a szád.
Edward
Mordrake összecsapja a naplóját.
We could be heroes for ever and ever
Elsa
Mars fehér nadrágkosztümjét összekoszolja a színpad pora, ahogy elesik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése