2015/03/12

Szét


Nohát. Megint vers. zenéje van.

Puha virágillatban fekszem érdes takaró alatt.
Sötét van, csend, édes, hulla-csend itt, az ismeretlen
kezdet-világ peremén. Az eszemet befedi ez az alattomos,
érthetetlen béke, eltűnt a világ, a mámor, az ismert,
amíg itt feküdtem lenn a mélyben, mozdulatlanná takarva.

Fáj a fejem. Elmémet száz múlt-csillaghullás ragyogása
nyomja, éget a remény, de taszít a felszín, testem majd kihantolja,
úgyis tudom. Nincs már susogása a ruhámnak, nincs már, ami fénylik
a szememben, hacsak nem a látott, vágyott, majdnem-emlék töredékei
egy élhetetlen Csodaországról. Miközben beteg vagyok, rothadok,

kacag az élő irónia a steril arcokból. Nem vágja már a bőröm a törött
tükör üvegje, életlen borotvapenge – kisolló, csontjaimon nyikorog a bűz,
kacag a szám, csavarodnak a véres fogak, de sok telt már el a befejezett jelenből,
és jössz, hogy tudasd, te megmondtad. Maradj. Ess belém, ess el, van még hely
egy másik szűk koporsóban, mellettem-mélyen, hogy ne adj nekem más jövőt.

Emelj ki a fürdőkádból, megfullaszt az öt liter
vér.

2 megjegyzés:

  1. Az utolsó szó sálálálá~ *megy ő is megfulladni énekelgetve sálálálá és berugdossa a saját verseit a szőnyeg alá*
    Az a stílus, amiben te írsz, na az az, amire én ujjal mutogatok, hogy Ez, ez a vers, emberek, ez!, gondolatok kusza hálója, amiket a rím tart össze, gondolatok, amik csak ebben a gyönyörű pókhálóban láthatóak tisztán, kifejezések amik a harmatcseppekben megtörő fényben nyerek igazán értelmet. Ez olyan dolog, amit prózában nem lehet úgy Isten igazából megtenni.

    Remélem a hadoválásomból lejött, mennyire de nagyon imádtam.
    Ihlet csókolja a drága kezeidet *vérvörös és halott sápadt rózsaszirmokkal halmoz el*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, te édes málnaszörppel locsolgatott rizsfelfújt, annyira nagyon örülök neked :) Köszönöm, hogy időt fordítottál rá, és kérlek ne rugdosd azokat a csodálatos verseidet sehová, mert I'll be the one who grip them tight and raise them under the carpet.

      Törlés